Kizártak egy DK-st a Pest megyei frakcióból, mert a pártja szerint kollaborált a Fidesszel
Gyurcsány Ferenc pártja nem tűr semmilyen együttműködést a kormánypárttal, elindították az etikai eljárást is dr. Tóth Ágnes ellen.
Gyurcsány Ferenc pártja nem tűr semmilyen együttműködést a kormánypárttal, elindították az etikai eljárást is dr. Tóth Ágnes ellen.
A szocialista ötletre senki nem vevő, de ettől még egyáltalán nem biztos, hogy mindenki egyedül indul, a Párbeszéd és az LMP például tárgyal a közös listáról.
Újrapályázott, még egy évig vezetheti a Kölcsey Ferenc Általános Iskolát Malék István.
Kíváncsian várják, hogy a fideszes propagandistákra is érvényesek-e a hatályos magyar törvények.
Több minisztérium is kapott megkeresést a DK politikusaitól, végül viszont mindannyiuk nevében válaszolt Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára.
A kormánylapokban szétfutott az Origo „infója”, de máshol egyelőre nem jelent meg helyreigazítás.
Bár a „nagykonferenciának” önmagában nincs sok értelme, a meghívott vendég mondandójának legalább volt: a Demokratikus Koalíció Cas Mudde holland szélsőjobb- és populizmuskutatóval elemezte a szociáldemokrácia és a populizmus szembenállását és jövőjét szombaton, felemás sikerrel.
Az EP-listáról a párt még nem állapodott meg, de sajtóinformációk szerint Gyöngyösi Márton szívesen vezetné a listát.
Karácsony szerint a DK nem is olyan nagy, a DK-s Gréczy viszont arra figyelmezteti a főpolgármestert, hogy a DK-frakció nélkül semmire nem megy a közgyűlésben.
Verebes István bort ivott Vágó István emlékére, pedig a szagát se bírja.
A Fidesz stagnál, a DK visszaesett egy friss kutatás szerint.
Erről az elhunyt műsorvezető, politikus pártja adott ki közleményt.
Az ellenzéki párt elsősorban a vidékiekben akarja tudatosítani, hogy van az Orbán-kormánynak van alternatívája.
A DK nem próbálta még leigazolni Karácsonyt, de a pártelnök szerint hasonlóan gondolkodnak a világról.
A törvénymódosítás ellen jövő szerdára ismét tüntetést szerveznek.
Vitára hívtuk a Momentum, az LMP és a DK egy-egy országos politikusát közéleti podcastunkban – íme néhány idézet arról, hogyan látják az ellenzék helyzetét.
Le lehet-e váltani a Fideszt választásokon, és ha igen, miért áll egy helyben az ellenzéki politika egy teljes éve? Hogyan foghatnak össze a pártok egymással, ha közben egymás kárára is építkeznek? Gyurcsány Ferenc és az árnyékkormány fontos építőkocka, vagy útakadály az együttműködésben? Közéleti podcastunk legfrissebb adásába Orosz Annát, Ungár Pétert és Kocsis-Cake Oliviót hívtuk vitázni.
Gyurcsány Ferenc szerint még gondolkodnak azon, indítsanak-e kihívót Karácsony ellen.
A DK a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány TAO-költéseire lett volna kíváncsi, de szembejött Schadl György.